Falszínötletek a lakás minden helyiségébe

Az életben számtalan olyan helyzetbe kerülhetünk, amikor szükségessé válhat a lakásunk felújítása, ezen belül is a falak újrafestése. Ez lehet akár az, ha összeköltözünk párunkkal az álomotthonunkba, akár az, ha már pereg le a házban a festék a falakról vagy penészedik a tapéta, vagy gyermekünk elköltözésével mi is átalakítanánk a lakást.

Legyen bármi is az okunk a festésre, jó, ha tudjuk: egy adott szoba falainak színe befolyásolhatja nemcsak a hangulatunkat, a közérzetünket, hanem a motiváltságunkat és a térérzékelésünket is.

A pasztellesebb, hűvös színek nagyobbnak, míg a sötétebb, karakteresebb színek kisebbnek mutathatnak egy helyiséget, mint amekkora valójában – ám a színek kombinációjával, az egyes helyiségek sajátosságainak figyelembevételével ezeken is módosíthatunk. A megvalósításnak csak a céljaink és a kreativitásunk szabhatnak határt: az alábbiakban ehhez mutatunk néhány ötletet, a különböző színek hatásain keresztül!

Milyen hatást gyakorolnak ránk a falszínek?

A színek hatása

Bár talán elsőre nem gondolnánk, a bevezetőből már sejthetjük: a színeknek komoly pszichológiai hatásuk van. Ezt már csak abból is érezhetjük, ha belegondolunk: milyen érzés a kedvenc, élénk színű plüssmelegítőnket hordani otthon, és milyen, ha a munkahelyen vagy egy állásinterjú során hivatalosabb, sötétebb öltözéket kell viselnünk? A helyzet hasonló a helyiségek terén is. Vajon miért olyan kellemes a pihenés egy tágas, napsárga szobában, és miért vagyunk hatékonyabbak egy kék falszínű irodában? Számos kutatás bizonyítja, mennyi minden múlik a színeken. Így nem véletlen, hogy vannak, amelyek jóval népszerűbbek társaiknál – például az alábbiak! A legkedveltebb falszínek a színhatások alapján

Az alapszíneket, így a kéket, a pirosat, a rózsaszínt, a sárgát, a zöldet, a lilát, a barnát, a fehéret és a feketét egyaránt a modern lakberendezés színek közé tartoznak; azonban mindegyiket másért kedvelik. A piros például szenvedélyes és élénk szín. Vele szemben a zöld nyugtató és gyógyító hatású, míg a kék alapjaiban véve hűvös benyomást kelt, így segíti az elmélyülést, a logikus gondolkodást.

A fehér a skandináv lakások berendezésénél vált népszerűvé, mint a boldog otthon jelképe: hihetetlen mértékben képes tágítani a teret. Azonban a fekete extrém mértékben szűkíti azt, így a modern otthonokban is csak kis felületen érvényesül igazán szépen. A lilát kifinomult, előkelő hatása, míg a sárgát (a narancs-és a citromsárgát egyaránt) élénkítő, étvágynövelő impulzusai miatt választják sokan. A barna pedig természetközeliséget, stabilitást és biztonságot sugall.

magnat_kitchen_bathroom_konyha_falszin_otletek

Vannak jó vagy rossz színek?

Az igazság az, hogy nincsenek: csupán előnyösen vagy kevésbé előnyösen megválasztottak.fekete például egy modern otthonban remekül mutathat – de csak egyetlen falon, hiszen egy egész helyiséget kifestve vele kriptaszerű, komor hatású szobát kaphatunk. A szürkével is óvatosan kell bánni, mivel csak nagy, tágas helyiségekben mutat igazán jól. A túl sok piros szín pedig agresszivitást kelthet az emberben, ezért, ha a hálószobába szánjuk, maximum egy falfelületen célszerű alkalmaznunk.

 

Hogyan vegyük figyelembe a színek hatását a falszín megválasztásakor?

  • Mielőtt nekiállnánk kiválasztani a festéket, először érdemes alaposan felmérnünk a kifestendő helyiség sajátosságait. Hol helyezkedik el a házban? Mennyire szeretnénk világosítani/sötétíteni a helyiségen? Mi lesz a helyiség funkciója (főzés, munka, tanulás, fürdés stb.)?
  • Ha mindezeket már tudjuk, a dekorálás további elemein is elgondolkodhatunk. Szeretnénk mintákat vagy tapétát valahová, vagy az egyszínű falak hívei vagyunk?
  • Inspirálódjunk a kedvenc lakberendezési magazinjainkból, a közösségi oldalakról, a kedvenc kávézónk, éttermünk faláról, vagy készítsünkhangulattáblát, hogy az adott helyiségben milyen színek, formák tetszenének!
  • Ha mindehhez még keressük az ihletet, íme néhány falfestési ötletet – a lakás legkülönbözőbb helyiségeibe!

Örökzöld falszín ötletek

Falszín ötletek a nappaliba

Ahogy az elegáns bútorok, úgy a bézs árnyalatok sem mennek ki sosem a divatból. Akik aletisztult, klasszikus stílust képviselik, azoknak a legtökéletesebb választást jelenthetik, hiszen kellemes, meleg légkört lehet velük teremteni. Azonban sosem válnak unalmassá, hiszen bármikor feldobhatóak egy-egy élénkebb színnel. Ha így döntünk, az erősebb árnyalatot (ahogy a lakás többi helyiségénél is) annak megfelelően fessük fel, hogy a térhatást mennyire szeretnénk tágítani.

 

Ugyanakkor arra is fontos figyelnünk, hogy a helyiség tömeghatását mennyire akarjuk növelni. Hiszen, ha a mennyezet kap pl. mélyvörös színt, alacsonyabbnak fog látszódni a szoba (túl magas helyiségeknél előnyös lehet); ha világosabbat, akkor magasabb térhatást érhetünk el, és a helyiség szellősnek, könnyűnek fog látszódni. Ha társaságkedvelőbb, energikusabb típusok vagyunk, megfontolandó, hogy nappalink falait az év slágerszínével, így a vidám, optimizmust sugárzó okkersárgával dobjuk fel, de a tavaly taroló, egyedi mangó is telitalálatnak bizonyulhat.

 

Ezek a színek kedveznek új kapcsolatok kialakításának és a régiek elmélyítésének egyaránt.A nappali ugyanakkor kedvez a kreativitásnak is: mivel ez a leggyakrabban nem a pihenés, hanem a szocializáció helye, bátran elengedhetjük fantáziánkat! Ragasztószalagokkal, festékbe mártott szivaccsal emlékezetes, személyiségünket igazán tükröző mintákat hozhatunk létre.

 

A legtrendibb falszín ötletek a konyhába

A konyha falszínének kiválasztása – különösen, ha sokat tevékenykedünk ott – kardinális kérdés lehet. Bár alapvetően itt is minden a helyiség fekvésétől és a konyhabútorok színétől függ (ha fehéreket vagy natúrabb, fából készülteket/famintásakat választottunk, párosíthatjuk őket élénkebb falszín árnyalatokkal),egy szempontot érdemes megfogadnunk: a túl harsány, erős színekkel egy légtérben nem valószínű, hogy jól fogjuk érezni magunkat.

 

A legjobb színváltozatok között lehet ebbe a helyiségben a fehér (amennyiben nem ugyanilyen színű a konyhabútorunk),a halványlila, a barack vagy a halványrózsaszín (rusztikusabb, régiesebb bútorok esetében),vagy, ha a személyiségünkhöz inkább a vidámabb színek és a modernebb, minimalista lakberendezési stílus illik jobban, világoskék vagy napsárga falakat érdemes kialakítanunk. Amennyiben viszont azon gondolkodunk, hogy a konyhát egy térbe építsük a nappalival, tudnunk kell, hogy a nappali színe lesz a meghatározóbb – így érdemes harmóniára törekednünk a két helyiség színében.

 

Így válasszunk falszínt a gyerekszobába!

A babaszoba legnépszerűbb színei között vannak a kisgyermek neméhez társítottak (azaz a rózsaszín, ha kislánynak, és a kék, ha kisfiúnak szánjuk),viszont egyre gyakoribbak a zöld, illetve a világosbarna szobák is. Nem véletlenül: a barna az anyaság, a Föld és a gondoskodás szimbóluma, míg a zöld a gyógyításé és a nyugalomé –már ránézni is pihentető. Mindkét szín segíthet, hogy kis lurkóink mihamarabb elaludjanak. A zöld és a barna még jobban mutat, ha a hálószobában alapvetően is a természetes anyagok dominálnak a bútorok terén.

 

Azonban a púderes színeket nemcsak egymagukban használhatjuk gyermekünk szobafalára: kombináljunk bátran! A tojáskrém, a babarózsa, a mandula és a barack például gyönyörűen mutat együtt. Egy dologra azonban figyeljünk: a nagyon élénk színeknek, ezekkel bánjunk óvatosan. Ha túl sok lesz belőlük a szobában, nem biztos, hogy olyan könnyen megy majd az esti elalvás…

Ötletek a hálószobához

A piros szenvedélyes és tüzes benyomást keltő szín – ahogy gyakran a viselői is. Megemeli a pulzust, növelheti a szexuális étvágyat, így ideális választás lehet a forró éjszakákhoz. Azonban legyünk vele óvatosak, ha amúgy is nehezebben alszunk el, válasszunk inkább vagy pasztellszíneket, vagy a kék bármely árnyalatát. A vöröset pedig hagyjuk meg ágyneműhuzatnak, esetleg kísérletezzünk egy romantikust hatást keltő, rózsaszín ággyal és kiegészítővel. Egy csipetnyi luxust pedig a lila falszínnel csempészhetünk hálónkba.

 

Ha pedig a személyiségünk alapvetően is visszafogott, abszolút pihentető választásnak bizonyulhatnak a pasztellszínek: segítenek a zavartalan, egészséges alvásban és az ellazulásban egyaránt. Ha pedig egy különlegesebb, mégis meleg színre vágyunk, a 2020-as év egyik slágerszínével, a pezsgővel nem foghatunk mellé. Ez az árnyalat természetes, minimalista stílusú bútorok és kiegészítők mellett tud igazán érvényesülni.

Modern falszín ötletek a fürdőszobába

Ha valahol, hát a fürdőszobában igazán érdemes lehet kiélnünk a kreativitásunkat: ide akkor is választhatunk élénkebb színeket, ha máshová egyébként nem mernénk. Miért? Mert – hacsak nem kifejezetten a nyugtató, lazító fürdők helyének szánjuk – ide általában felfrissülni járunk, és a legtöbbször nem is túl hosszú időre. Korán reggel üdítő lehet szembesülni az élénken virító falakkal, mint a vörös, a citromsárga, vagy a tengerkék.

 

Azonban, ha ezeket egy nagyobb falfelületen már soknak éreznénk, ebben a helyiségben kifejezetten célravezető lehet két színt: egy halványabbat (pl. fehér) és erőteljesebbet (pl. mélyvörös) kombinálni. Ha például wellness stílusú spa-barlanggá varázsolnánk fürdőszobánkat, alkalmazzunk színpalettát: válasszuk ki a nekünk leginkább tetsző árnyalatait a kéknek és egy semlegesebb (pl. szürke) színnek! Egy szintén természetesebb színű padlóburkolattal teljessé válik az elegáns, mégis ellazító hatás.

modern_furdoszoba_kitchen_and_bathroom_falszin_otletek

 

Tipp: ha még ennél is óvatosabban állunk az élénk színekhez, elég lehet akár az is, ha csak a zuhanyfalon vagy a zuhanykabinban van egy-két feltűnőbb árnyalat vagy minta!

 

Most, hogy már tudjuk, mikre érdemes odafigyelnünk, neki is láthatunk a tervezgetésnek és a vásárlásnak. Ha fontos Önnek is, hogy a falfestés nemcsak tartós, de foltálló is legyen, válogasson a MAGNAT KARÁMIAFESTÉK termékcsalád tagjai közül! Magyarország első, prémium kerámiafesték termékei ellenállnak a súrolásnak, a víznek és a szennyeződéseknek is. Vásárlóink elégedettségét foltállósági garanciával biztosítjuk!

Hírlevél

Amennyiben friss infomrációkat szeretnél kapni a szolgáltatásról, iratkozz fel a hírlevélre

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 Rendeletbe és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénybe foglalt jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében Társaságunk a Śnieżka a www.magnatfestek.hu weblaphoz tartozó hírlevél regisztrációval kapcsolatban az alábbi Adatkezelési tájékoztatót teszi közzé.