Fürdőszoba csempe nélkül

Íme a legtrendibb lehetőségek

Régen elképzelhetetlen volt, hogy a fürdőszoba falat ne csempe borítsa a mennyezetig, és ne járólapok fedjék a padlót, hiszen ezt tartottuk a legpraktikusabbnak, legidőtállóbbnak, ami jól tisztítható és ellenáll a nedvességnek. Manapság azonban jó tudni: van élet a csempén túl! De még mekkora! Akár új fürdőszoba kialakításáról legyen szó, akár megújításfról, rengeteg alternatív anyag és ötlet áll a rendelkezésünkre.

Az új technológiáknak köszönhetően továbbra is olyan megoldásokat választhatunk, melyek nedvesség- és penészállóak, könnyedén tisztíthatóak, de ezen felül olyan előnyös tulajdonságaik is vannak, melyek a klasszikus csempe+járólap kombónak nem voltak. És lássuk be, ezek sem jelentettek örök életet, hiszen a fugák elöregedése mentén éppúgy alánedvesedhetett a fal vagy a padló.

Mindenre van megoldás, amit cikkünkben be is fogunk mutatni, ráadásul ezekkel az új lehetőségekkel ezerszer egyedibb, stílusosabb és szebb fürdőszobákat birtokolhatunk.

 furdoszoba_keramia_festek_kitchen_and_bathroom

Fürdőszoba csempe nélkül: a leginnovatívabb anyagok

Egy fürdőszobának nem kell már egyértelműen úgy kinéznie, mint egy kórházi mosdónak, ahol épp csak a mennyezetet nem borítja csempe. Míg jó pár éve ámulattal néztük a filmekben, ahogy a nagy kád a szoba közepén áll, addigra manapság tényleg elképesztő fürdőszoba trendek valósultak meg az átlag emberek otthonaiban is. Egy fürdő lehet szobaszerű, lóghatnak képek a falon, akár még a toalettben is, lehet kristály csillár a mennyezeten, sőt, az is előfordul, hogy valaki (nem fürdőszobai) szőnyeget alkalmaz a vizes helyiségben.

Ahány ember, annyi féle stílus, lehet rusztikus, lehet természetet idéző, lehet ultramodern ledfényekkel és okos gépekkel, de van példa az indusztriális stílusra is, amikor fém panelek borítják a helyiséget.

Ami alapvető, hogy a fürdőszoba egy magas páratartalmú helyiség ezért ennek a szobának a díszítése is vízálló kell, hogy legyen. A hőmérsékleti különbségek itt sem ritkák, és az ezekkel szembeni ellenállás nagyon fontos. Ezenkívül a felületnek tartósnak, környezetbarátnak, gomba- és penészgátlónak, és könnyen tisztíthatónak kell lenniük a különféle szennyeződésektől.

Először tekintsük át röviden, milyen megoldásokban gondolkodhatunk, ha csempe nélküli fürdőszobát szeretnénk:

  • Csak egy kis csempe. Aki nem tud megválni a csempe gondolatától, az követheti azt az irányelvet, hogy a vízzel érintkező részeknél közvetlenül, kb.120 cm-es magasságig még használ csempét, de egyébként mondjuk a prémium kerámiafestéket választja, ami remekül passzol, ha a bútorok és szaniterek erős dizájnúak.
  • Légáteresztő és penészálló kerámiafestékek. A MAGNAT kínálatában található KERÁMIAFESTÉK KONYHA & FÜRDŐSZOBA a legtökéltesebb megoldás a vizes helyiségekbe, ha gyors és tartós eredményt szeretnénk.
  • PVC, vinyl. Nemcsak a falra, a padlóra is kerülhetnek ezek a modern műanyagok. Meleg érzetet adnak, könnyen tisztíthatóak, bírják a nedvességet és elképesztően élethű fa vagy más anyagmintázatokban elérhetőek.
  • Vízálló tapéta. Bizony, van új a nap alatt. A tapéta nemcsak a szoba ékessége lehet, hiszen léteznek teljesen vízzáró anyagtechnológiák is már.
  • Láthatatlan plexi lemez. Aki a festés mellett dönt, vagy más, kényesebb anyagot választ, megvédheti a mosdókagyló körüli részt például a szinte észrevehetetlen plexivel. Nem rontja a dizájnt, de ellenáll a víznek.
  • Természetes hatású kőbevonatok. Hangulatos, ellenálló, tartós és egyedi lapok formájában felszerelhető megoldások.
  • Mikrobeton /dekorbeton. Szintén természetes hatású, különleges megjelenésű és időtálló anyag, ami sokféle színben és árnyalatban felvihető a falakra. Szinte bármilyen típusú burkolatra, felületre felhordható, legyen az burkolólap, mázas kerámia, csempe, márvány, gránit, greslap vagy műkő. A dekorbeton és a műgyanta is fuga nélküli felületet képez, ezért kiválóan alkalmas a kimondottan vízközeli helyekre is, például a csapok környékére.
  • Műgyanta burkolat. Mivel műanyag, teljesen víz- és penészálló, a felvitel után pedig a legváltozatosabb, ásványokat idéző megjelenésben fog megszilárdulni.
  • Faburkolatok. Bár sokan tartanak tőle a nedvesség miatt, de ez sem kizárt, hiszen felületük kezelhető. Aki pedig megelégszik a fa hatással, az a fentebb említett vinyl vagy PVC lapokból választhat.
  • Terrazzo lapok. Modern csempéknek is felfoghatóak, de sokkal szebbek azoknál, valahol félúton vannak a kőburkolat és a csempe között.

Panelek. Ezek sokféle anyagból elérhetőek, ellenállóak és bélelhető velük akár a zuhanykabin is. A panelek mögött elrejthetjük a csöveket vezetékeket. Készülhetnek fából, fémből, műanyagból

 

 furdoszoba-festes

○        A forgácslap panelek faforgács és speciális ragasztó elegyéből készülnek, így kellő szilárdságúak. A lamellákat védőanyagokkal borítják, hogy megakadályozzák a rothadást, penészedést. Hatásuk, mint a természetes fáé, ugyanakkor a közvetlen vizet nem annyira szeretik.

○        Az MDF panelek lemezek finom faforgácsból készülnek, amelyeket magas hőmérsékleten, nagy nyomás alatt préselnek. A fedőréteg vízálló alkotóelemeket tartalmaz. Az MDF elég erős, hogy arra szekrényeket, polcokat szereljünk, ám ha a védőbevonata megsérül, a burkolatot ki kell cserélni.

○        Az üveg panelek színezett, matt, átlátszó kivitelben is készülnek. A fürdőszobához készült speciális üvegfelület tökéletesen sík, vízlepergető, ha jó az illesztése a falhoz, nem fog penészedni sem alatta. Kiváló és különleges látvány a modern, futurisztikus fürdőkbe.

○        A gipsz-vinyl panelek ötvözik a gipszkartont és az ellenálló műanyagot. Felületük lehet textúrázott, mintás, akár fotónyomott is, így nincs szükség további dekorációra. A felszerelésükhöz, csakúgy, mint a hagyományos gipszkarton tábláknál, rögzítópanelekre van szükség.

○        A 3D műanyag panelek lehetővé teszik a teljesen egyedi gyártást, a barokk stílustól az űrhajókat idéző megoldásokig.

 

Tippek a MAGNAT-tól:

★      Ha felújítjuk a fürdőszobát és amellett döntünk, hogy leverjük a csempét, és felszedjük a meglévő burkolatot a padlóról, akkor mielőtt bármilyen fenti anyagot helyeznénk a járólap helyére, ne feledkezzünk meg az aljzatkiegyenlítő használatáról!

★      A tusoló körül folyékony fóliával is érdemes a padlót és a falakat egy kis magasságig bevonni, hogy tökéletesen vízhatlan legyen.

★      Ha nem akarjuk a felújítás költségeibe verni magunkat, mert esetleg elment a büdzsé a lakás megvételére, de szeretnénk új dizájnt a fürdőbe, akkor érdemes megismerni a csempe festést, amiről ebben a cikkünkben  olvashat!

 

Fürdőszoba csempe nélkül: a legnépszerűbb fedések

Most pedig nézzük meg részletesebben némelyik anyagot a fenti listából! A legnépszerűbb alternatív lehetőségek praktikusak, esztétikusak és persze vízállóak.

 

Faburkolatok, fapanelek

Bár első hallásra sokakban felmerülhet, hogy mennyire fürdőszoba barát egy fa, manapság sokan választják ezeket a burkolatokat. Gyönyörűek, látványosak, meleg hatásúak, bár kétségkívül nem olcsó megoldások.

csempe-nelkuli-furdoszoba

Alapanyaguk lehet tölgy, bükk, juhar, fenyő, cédrus, mahagóni, de cseresznye vagy körte is. A legalkalmasabbak erre a célra a trópusi országokban honos, kemény, magas olaj- és viasztartalmú fafajok.

Ha igazi fában gondolkodunk, érdemes szakemberre bízni a tervezést és a kivitelezést is.

Olcsóbb megoldást kínálnak a fapanelek, melyek előre gyártottak.

 

A fa környezetbarát megoldás, melyet speciális nedvességálló vegyületekkel, viasszal, penészgomba- és rothadásgátlókkal impregnálnak, hőkezelik, és lakkal kezelnek, amik egyszerre védenek és ki is hangsúlyozzák a gyönyörű a textúrákat.

 

Vízálló tapéta

A PVC és vinyl anyagok nagyon kedveltek lettek az elmúlt években, legyen szó szobai, irodai burkolatról vagy akár a konyháról, fürdőszobáról. Ezek a műanyagok már messze nem hasonlítanak az egykori linóleumokra. A vízálló tapéta sem papírból készül természetesen, hanem ezekből az újhullámos műanyagokból.

 

A vegyszerrel is lemosható, súrolható vinyl tapétákat a mosdó vagy a kád mögötti falszakaszok borítására is alkalmazhatjuk, mert teljesen vízzáróak. Felhelyezésük előtt, a tökéletes záródás érdekében azonban fontos a megfelelő felület-előkészítés és a műgyanta alapú ragasztó használata. A tapétának tökéletesen rá kell tudnia simulnia a falra. Ezeknek a tapétáknak két nagy csoportja létezik: a vékony műanyag felülettel ellátott, kis mélységű mintával textúrázott, igazán tapéta vagy damaszt hatású tapéták, melyek lehetnek matt vagy fényes kivitelezésűek is. A másik csoport a habosított felületű, vastagabb PVC, melyen akár kidomborodó minták közül is választhatunk.

 

A legmodernebb vízálló tapéták anyaga olyan likvidmembrán rendszer, ami teljesen vízálló, vagyis akár egy zuhanykabin belsejében, sőt egy medencében is feltehető.

Csempe helyett fürdőszoba festék

A fürdőszobában leginkább a mennyezetet festették a régi időkben, de hála az innovatív kerámia technológiának és a prémium minőségnek, bármilyen színt megálmodhatunk a fürdőszobába.

A légáteresztő, lemosható, víztaszító és penészgomba ellenes kerámiafestékek teljesen tartós megoldást nyújtanak, foltállóak, és hagyják lélegezni a falat.

 csempe-nelkuli-furdoszoba-feher-fal

Bátran alkalmazhatjuk ezeket a festékeket a vizes helyiségekben, akár a fürdőben, akár a konyhában, mert nagyon ellenálló bevonatot képeznek. A MAGNAT egyedülálló technológiája és első osztályú minősége garancia arra, hogy a fürdőszoba festés maradandó és esztétikus lesz, ráadásul búcsút inthetünk az egészségre is káros penésznek. Ráadásul könnyű ezzel a festékkel dolgozni, hiszen a KERÁMIAFESTÉK KONYHA & FÜRDŐSZOBA, ahogy a többi MAGNAT festék is, nem csöpög-fröcsög, gyorsan szárad és tökéletesen fed.

 

Érdemes festéket választani a fürdőszobába, ha gyors és pénztárca barát megoldást keresünk, ha nem akarjuk teljesen szétverni a meglévő helyiséget vagy ha nem vágyunk kirívó anyagokra a fürdőnkben.színeket akár variálhatjuk is, de ha például nagyon extrém vagy különleges stílusúak a szaniterek és berendezési tárgyak, akkor egy kellemes, visszafogott festékszín külön kiemelheti ezeket.

Hírlevél

Amennyiben friss infomrációkat szeretnél kapni a szolgáltatásról, iratkozz fel a hírlevélre

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 Rendeletbe és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénybe foglalt jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében Társaságunk a Śnieżka a www.magnatfestek.hu weblaphoz tartozó hírlevél regisztrációval kapcsolatban az alábbi Adatkezelési tájékoztatót teszi közzé.