Hálószoba színek: így válasszunk megfelelő árnyalatot

Nem is gondolnánk, de életünk körülbelül egyharmadát átalusszuk. Éppen ezért a pihenéssel eltöltött időt érdemes minél jobban kihasználni, és a lehető legkényelmesebbé tenni azt. Bár úgy érezhetjük, hálószobánkat csak ritkán látogatjuk ahhoz képest, mennyi más helyen járunk napközben, valójában igen sok múlik annak komfortosságán. A berendezés, az atmoszféra, az ágy ergonómiai hatásai és a szoba színei mind-mind hatással vannak a pihentető alvásra, így hát érdemes azokat jól megválasztani. Cikkünkben adunk egy kis segítséget, hogyan szolgálhat minket hálószobánk a lehető legjobban!

 

Hálószobánk titkai

 

Egy nehéz, sűrű és rohanós nap után sokszor semmi másra nem vágyunk, csak arra, hogy belehuppanjunk pihe-puha ágyunkba, és álomra hajtsuk fejünket. Az ember komfortérzetéhez azonban gyakran nem elegendő egy valamilyen ágy egy valamilyen hálószobában, hiszen érzékenységünk miatt számos környezeti hatás befolyásolja pihenésünket és általános jólétünket.

 

Az ideális hálószoba egy, a lakás többi részétől elszeparált, nyugalmas, csendes helyiség, amelyet kizárólag pihenésre használunk. Az utóbbi évek otthoni munkavégzése során tapasztaltuk, milyen nehéz is különválasztani a munkát és a magánéletet, avagy a produktivitást és a pihenést, ha azt egy helyiségben szükséges végeznünk. Ezért ideális esetben jó, ha külön szobában töltődhetünk fel, elektronikai cikkektől távol, egy nyugalmas, letisztult, megnyugtató hangulatú hálóban.

 premium-minosegu-falfestek-haloszoba

Az alvásszakértők egyetértenek abban, hogy lefekvés előtt néhány órával már nem ajánlott képernyő nézésével tölteni időnket. Ilyenkor ugyanis az agyunk a kék fény hatására éberebben működik, mely álmatlanságot okozhat. Ilyenkor másnap fáradtan, kialvatlanul ébredhetünk, amely jelentősen ronthatja teljesítményünket, koncentráció képességünket és hangulatunkat. Ezért bármilyen nehéz is megállni, jobb, ha kint hagyjuk a kütyüket a háló ajtaján túl, és beszerzünk egy klasszikus vekker órát, hogy ne essünk csábításba.

Haloszoba 

 

Ha az elektronikai eszközöktől megszabadultunk, érdemes egy alapos pillantást vetni a szobában található berendezésre, dekorációra és egyéb tárgyakra is. A túlzsúfoltság, a rendetlenség tudat alatt is befolyással van általános lelki állapotunkra, ezért érdemes a praktikus tárolásra nagyobb hangsúlyt fektetni. Ha pedig szinte már kicsordulnak a tárgyak a szekrényből, itt az ideje egy alapos válogatásnak. Bár fontos, hogy hálószobánk tükrözze személyes stílusunkat, ízlésünket is kiszolgálja igényeinket, nem helyettesítheti az ideális, nyugodt helyiséget a pihenéshez.

 haloszoba-rozsaszin-CM36-bajos-kvarc

A kisebb méretű hálószobák esetében bevehethünk néhány apró trükköt, amellyel nagyobbnak tűnik majd a rendelkezésre álló tér. Ilyen például a tükör elhelyezése, amely azonnal hatalmas pozitív változást hoz majd, optikai csalódás lévén. Ha pedig úgy érezzük, túl nagy üres térrel rendelkezünk, szerezzünk be egy nagyobb szőnyeget, amely kitölti a teret anélkül, hogy túlzsúfolt hatást keltene az összhangba!

 

Az alvás egyik legnagyobb befolyásolója a kényelem mellett a világosság is. Nem mindegy, mekkora nyílászáróval, függönnyel vagy redőnnyel rendelkezünk, és éjjeli lámpáink, hangulatfényeink milyen erősségű fény beeresztésére képesek. Köztudott tény, hogy a pihentető alváshoz jól jön a minél sötétebb helyiség, hiszen a fény automatikusan riasztja agyunkat, hogy ideje felébredni. Azonban csalóka is lehet a túlzott sötét, hiszen nem érzékeljük, hány óra van, milyen napszak, és mennyi időnk is van még pihenni. Érdemes köztes megoldást találni, és a világosság mellett a színekre is nagy hangsúlyt fektetni.

 

A háló színe jelentősen befolyásolja az alvás minőségét, a tér optikai méretét, és általános hangulatunkhoz is nagyon sokat hozzátesz. Így hát érdemes alaposan utánajárni, milyen szín is járul hozzá leginkább a pihentető alváshoz, és mi mindent tehetünk még ennek érdekében.

 

Milyenek az ideális hálószoba színek?

 

A színek hatását számos, a szakterületen dolgozó szakember vizsgálta az évek során. Nem is kérdés, hogy a színek milyen hatalmas befolyással bírnak szellemi vagy fizikai állapotunkra, illetve döntéshozó képességünkre is. Az általános hangulatunk, viselkedésünk is mind-mind alakítható a minket körülvevő színeknek köszönhetően, de még a vérnyomásunk és az étvágyunk is változhat ezek tekintetében. A színterápiát jótékony hatása miatt kedvelik, mely egyik alappillére a megfelelő pihenés elérése a színek segítségével.

 

haloszoba-pasztel-szinek

 

Mikor és kinek ajánlott fehéret, tört fehéret, krém illetve hasonló világos, lágy színeket választani a hálóba?

A fehér szín és a különböző, világos krémszínű árnyalatai azok számára lehet ideális, akik kisebb méretű hálószobával rendelkeznek, illetve berendezésük és dekorációjuk harsány, színes. A világos árnyalat egy kicsit tompítja az élénkséget, megnöveli a teret, emellett nyugtató hatással bír, letisztultságot sugároz. Amennyiben épp üres vászonként rendezzük be hálónkat, szerencsés lehet egy ilyen árnyalattal indulni, hiszen könnyebb dolgunk lesz a bútorok és a dekoráció megválasztásában.

 

Mikor és kinek ajánlott pasztell színeket választani a hálóba?

A pasztell árnyalatok közül igazán népszerű a mélyzöld, a halvány rózsaszín és a babakék szín, melyek a legideálisabb pihenést segíthetik elő. Ezek az árnyalatok nyugtató hatással bírnak, hiszen kimondottan szelíd, pihentető vibrálást érzékeltetnek a hálóba való belépéskor. Akár rendelkezünk természetes fénnyel, akár ablaktalan a helyiség, a pasztellszíneknek nagy hatásuk lehet a kiegyensúlyozott és megfelelő minőségű alvás tekintetében. Szintén könnyedén választhatunk berendezést és kiegészítőket, nem kelt majd túlzsúfolt hatást egyik árnyalat sem.

 a-megnyugtato-zold-magnat-ceramic-keramia-festek

 

Mikor és kinek ajánlott élénk színeket választani a hálóba?

Érdemes tudni, hogy a tévhittel ellentétben például a citromsárga, narancssárga, élénkzöld, élénk piros, vagy ennek sötétebb árnyalata, mint a bordó nem megnyugtatóan, hanem élénkítően hat. A vibráló és harsány színek egyfajta zizegést, túlzott energiát sugároznak, ezért tudat alatt is alvási nehézségeket tapasztalhatunk, ha ilyen helyiségben hajtjuk álomra fejünket. Amennyiben ragaszkodunk például a sárgához, és ez a szín személyes kedvenceink közé tartozik, próbáljunk inkább ilyen árnyalatú berendezést vagy dekorációt beszerezni. Remekül feldobhatjuk ágyunkat például néhány színes díszpárnával, vagy egy elegáns marokkói stílusú szőnyeggel!

 

Mikor és kinek ajánlott domináns színeket választani a hálóba?

Olyan domináns árnyalatokat, mint a szürke vagy fekete kizárólag a mértékletesség elve mellett javasolunk használni. Ezek ugyanis valóban átveszik a vizuális irányítást, és könnyedén komorrá, lehangolóvá változtathatják a helyiséget. Kis szobánál és kevés fényforrásnál kimondottan nem szerencsés, ha a szoba színe is sötét. Természetesen egy kis tervezéssel, és tudatos berendezés- és dekoráció beszerzéssel egy szürke vagy fekete szobából is varázsolhatunk meleg, pihentető hálót. Érdemes például meleg fényű lámpát vásárolnunk, és törekedjünk a színes kiegészítőkkel való dekorálásra is.

Haloszoba-szurke-szinu-fal

 

MAGNAT KERÁMIAFESTÉK színek a hálószobában

 

Bármennyire is érezzük úgy, megtaláltuk a tökéletes árnyalatot, az ideális falfesték nem csupán ezen múlik. Igen kellemetlen lehet, ha egy idő után a makulátlan falfelületből egy lepattogzott, sérülésekkel teli, foltos felület alakul ki a nem megfelelő minőség miatt. A MAGNAT KERÁMIAFESTÉK színei nem csak igazán különleges, rengeteg féle megnyugtató árnyalatban kaphatóak, de remekül ellenállnak a foltoknak, nyomoknak, kopásoknak és dörzsöléseknek.

 magnat-ceramic-foltallo-belteri-festek-termekelonyok


Előnyük, hogy lemoshatóak, így akár a legintenzívebb foltok is eltávolíthatóak róla egy nedves szivacs segítségével, mindeközben színüket megőrizve. Penészállóságuk és légáteresztő képességük is páratlan, emellett egyáltalán nem ártalmasak a környezetre, így akár egészségügyi intézetek festésére is alkalmasak. A festékek kiválóan használhatóak beltéri festéshez, legyen szó cement, gipsz-karton alapú falakról, vagy éppen üvegszálas tapéták védőfestéséről. Akár fa és fém beltéri felületeken is alkalmazhatjuk ezeket a csodás árnyalatokat.

 

A változatosság gyönyörködtet, ezért otthonunk csinosítgatása igazán felfrissítő, üdítő projekt lehet. Legyen szó egy új díszpárna beszerzéséről, vagy épp egy teljes festésről, az utána érzett, felpezsdítő és kielégítő hatás, az újdonság ereje még hetekig, hónapokig velünk maradhat. Próbáljunk ki egy teljesen új, megnyugtató árnyalatot hálószobánkban, és figyeljük meg, mennyivel kipihentebben ébredünk majd ennek hatására!

Hírlevél

Amennyiben friss infomrációkat szeretnél kapni a szolgáltatásról, iratkozz fel a hírlevélre

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 Rendeletbe és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénybe foglalt jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében Társaságunk a Śnieżka a www.magnatfestek.hu weblaphoz tartozó hírlevél regisztrációval kapcsolatban az alábbi Adatkezelési tájékoztatót teszi közzé.