Nappali színek: így válasszunk megfelelő árnyalatokat

A nappali szerepét az életünkben tökéletesen kifejezi az angol neve, vagyis a living room. Bizony, ez az a helyiség, ahol az életünk zajlik, ahol összegyűlik a család, ahol hellyel kínáljuk a jó barátokat. Kétségtelen, hogy a nappaliban töltjük a legtöbb időt, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hangulatot áraszt a szoba.

A nappali színe alapvetően befolyásolja a miliőt: meghatározza a stílust, rendezi a teret és kifejezi az egyéniségünket. De vajon melyik szín miről árulkodik, és mikor milyen árnyalat mellett érdemes dönteni? Cikkünkből többek között erre is választ kaphat.

A nappali, mint élettér

Hogy milyen is az ideális nappali, az egyénenként és élethelyzetenként változik. Alighanem egészen más teret érez komfortosnak egy négytagú család, mint az, aki egyedül él a lakásában. Az első kérdés tehát, amit fontolóra kell vennünk, hogy pontosan mire használnánk a nappalit, és milyen összhatásra vágyunk.

Ez pedig alapvetően kihat arra is, hogy miként alakítsuk ki a helyiséget. Sokan az amerikai konyhás megoldásra esküsznek, és az egybefüggő, nagy tereket kedvelik. Nem ördögtől való gondolat azonban az sem, hogy a nappali egy teljesen különálló szoba legyen, ahova visszavonulhatunk pihenni és kikapcsolódni.

vilagos-feher-nappali

Akármilyen döntésekre jutunk is, az biztos, hogy a harmóniára ügyelnünk kell. Vagyis a nappali színének, a bútoroknak, a kiegészítőknek és az egyéb tárgyaknak passzolniuk kell egymáshoz. Nem megfeledkezve persze arról sem, hogy a nappalinak praktikusnak is kell lennie. Akkor fogjuk jól érezni magunkat, ha minden kézre esik a mindennapok során.

Egy modern nappali aligha elképzelhető elektronikai berendezések nélkül. A tévé helyét azonban okosan kell megválasztani: semmiképp ne kerüljön az ablakkal szembe, mert a visszaverődő fény rontja a szemünket. A televízió mérete sem mindegy. Vegyük figyelemben, hogy az ideális távolság a tévénézéshez a készülék átmérőjének három-ötszöröse.

A szőnyeg kiválasztása nem egyszerű, hiszen méretben, stílusban és színben is passzolnia kell a bútorokhoz és a falhoz. Egy szőnyeg kétségkívül képes optikailag megnövelni vagy összehúzni a teret, ráadásul puhább és melegebb járást biztosít, mint a parketta. Ugyanakkor allergiásoknak és kisállattartóknak nem biztos, hogy jó választás.

Végül gondoljuk át, hogy milyen világítást szeretnénk a nappaliba. A mennyezeti fény általában kevés, hiszen nem akarunk mindig fényárban úszni, főleg tévézés vagy relaxáció idején nem. A hangulatvilágítások tehát elengedhetetlenek, ráadásul ma már színes fényforrások is rendelkezésünkre állnak. Ezzel pedig el is jutottunk a fő kérdéshez: milyen legyen a nappali színe, és milyen hatást várunk egy-egy árnyalattól?

 magnat-ceramic-termeszetes-turkiz-cm4-zold-gyemant-cm44

Milyenek az ideális nappali szoba színek?

Így hatnak ránk a színek

A színpszichológia mára komoly tudománnyá nőtte ki magát. Bizonyított tény, hogy a színek hatással vannak az érzelmeinkre és a hangulatunkra. Amikor kiválasztjuk a nappali színét, alighanem önkéntelenül is olyan árnyalat mellett döntünk, ami kifejezi az egyéniségünket, és amiben meghitten érezzük majd magunkat.

Ki ne tudná például, hogy a zöld a természet színe, ami nyugtató hatással bír és enyhíti a szorongást. A piros ezzel szemben igazán figyelemfelkeltő és szenvedélyes szín, míg a kék békét sugároz és inspirál. A sárga az egyik legközkedveltebb meleg szín. Általában optimista és nyitott emberek választják. A lila többféle hatással is bír: serkenti a kreativitást és eleganciát áraszt.

zold-szinu-nappali

Pasztellszínek

A pasztellszínek az utóbbi évtizedekben váltak igazán trendivé. A visszafogott, halvány árnyalatokotthonos és visszafogott benyomást keltenek. Ráadásul nincs olyan bútor, kanapé vagy függöny, ami ne lenne elérhető pasztellben, vagyis könnyedén harmonikus összhatást érhetünk el. Ami ráadásul a térkezelésben is sokféle lehetőséget tartogat.

Önmagában a pasztellszínek tágas hatást keltenek, azonban szeparált részeket is kialakíthatunk, ha élénkebb árnyalatokat is használunk. Igazán dekoratív, ha ugyanaz a szín hol pasztell, hol “harsányabb” változatban köszön vissza. Kifejezetten jó ötlet a visszafogott nappali falszín mellé fehér, fekete vagy szürke kiegészítőket választani, mert ezek igazán elegáns kombinációt jelentenek.

Élénk színek

Ha a pasztellszíneket túlságosan egyhangúnak vagy unalmasnak találnánk, érdemes egyből a másik végletet, vagyis az élénk, harsány színeket fontolóra venni. Ez a megoldás főleg akkor jöhet számításba, ha mozgalmas, vibráló életet élünk, és szeretnénk, ha ez a nappaliban is visszaköszönne. Az élénk színek nagy, tágas helyiségekben is remek megoldásnak számítanak, hiszen optikailag szűkítik a teret.

A figyelemfelkeltő színekkel azonban csínján kell bánni. Ha minden virító zöld, kék vagy piros színben pompázik, könnyen giccses vagy éppen nyomasztó lehet a nappali. A harsány falszíneket ugyanakkor egyszerűen kompenzálhatjuk matt padlószőnyeggel, semleges (például bézs) szőnyeggel vagy fehér szekrényekkel.

Ombre falfestés

Nincs kőbe vésve, hogy a nappali színe csak egyetlen árnyalatból állhat. Sőt, igazán egyedi hatást érhetünk el, ha elengedjük a fantáziánkat, és színátmeneteket alkalmazunk a falon. Ezt a technikát ombre falfestésként is ismerhetjük, az eredményt pedig biztosan megcsodálják majd a vendégeink. Mielőtt azonban belevágnánk, több szempontot is mérlegelni kell.

Először is azt, hogy milyen színekből álljon az átmenet. Dönthetünk úgy, hogy egyetlen szín különböző árnyalatait használjuk a sötéttől a világosig, sőt akár fehér kezdő- és fekete végpontot is alkalmazhatunk. A másik változat, hogy a színátmenet egyik színből fut át egy másikba. Ebben az esetben érdemes elmerülni egy kicsit a színezési technikákban. Jó választás lehet például, ha komplementer színátmenettel dobjuk fel a nappalit.

Végül arról kell határoznunk, hogy az ombre festés vízszintesen vagy függőlegesen fusson-e. Itt megint csak - az egyéni ízlés mellett - az a fő szempont, hogy szűkíteni (függőleges) vagy tágítani (vízszintes) szeretnénk-e a teret. Mivel az ombre nappali szín önmagában is különleges, a kiegészítők és bútorok kapcsán érdemes a visszafogott színeket előnyben részesíteni, nehogy túlzsúfoltnak hasson az összkép.

Mintás falak

A mintás fal alatt természetesen nem a ‘80-as, ‘90-es években oly’ népszerű természetképeket ábrázoló posztereket kell érteni. A provance-i stílusú nappalik esetében például teljesen bevett szokás, hogy virágokat ábrázoló minták díszítik a festést: persze csak halvány változatban. Egy polgári miliőben, ahol például a barna szín dominál, a különböző bőrt vagy leveleket idéző minták fokozhatják a hatást, míg egy modern nappalibana geometriai alakzatok jöhetnek szóba.

Kifejezetten népszerűek manapság a falfeliratok. Ez lehet a kedvenc idézetünk egy versből, egy aforizma vagy éppen egy motivációs üzenet. Ilyenkor arra kell ügyelni, hogy a felirat színe és a fal árnyalata illeszkedjen egymáshoz. Egy nappaliba elegendő egy felirat: ha túlságosan dominálnak, könnyen úgy érezhetjük magunkat, mintha egy könyvbe költöztünk volna.

Színek, amiket jobb elkerülni

Tiltólista persze nem létezik, hiszen bármilyen szín díszítheti a nappalink falát. Ugyanakkor van pár olyan árnyalat, ami nem feltétlenül nyerő.teljesen fehér nappali például unalmasnak hathat, ráadásul ez a szín villámgyorsan koszolódik.feketével ilyen problémák nincsenek, ugyanakkor egy teljesen fekete nappali komor hangulatot áraszt. Kiegészítésként viszont mindkét szín remek választásnak tekinthető.

A teljes egészében szürkére festett nappalit is jobb kétszer átgondolni. Bár kétségkívül elegáns, nagy felületen a szürke ipari és fémes hatást kelt. Nem biztos, hogy ilyen miliőben szeretnénk időt tölteni a barátainkkal, szeretteinkkel. A neon színekkel is ugyanez a probléma: vibráló, nyugtalan miliőt teremtenek, ami aligha kedvez a pihenésnek és a kikapcsolódásnak.

 

A MAGNAT KERÁMIAFESTÉK színek életre keltik a nappalit

Miután eldöntöttük, hogy milyen színben újul meg a nappalink, már csak a festék típusát kell kiválasztanunk. Ahogy már említettük, a nappaliban töltjük a legtöbb időt, ezért bizony a fal is komolyan igénybe van véve. Olyan festékre van tehát szükség, ami “bírja a gyűrődést”. A 48 féle színbenelérhető MAGNAT KERÁMIAFESTÉK beltéri kerámiafestékkel biztosra mehetünk, hiszen ez a festék ellenáll a foltoknak és a karcolásoknak is.

 

nappali-magnat-ceramic-szinekkel-festve

 

Az innovatív eljárással készülő festék ráadásul mosható is. Kifejezetten hasznos tulajdonság ez, hiszen a nappali falát idővel óhatatlanul elcsúfítják majd kávé-, bor- vagy éppen ketchupfoltok. Ha pedig gyermekünk van, akár zsírkréta- vagy filcnyomokkal is számolunk kell. A MAGNAT KERÁMIAFESTÉK  azonban könnyű dolgunk lesz: akár enyhébb vegyszereket is használhatunk a felületen, hogy megszabaduljunk a foltoktól, sőt a dörzsölés sem tesz kárt a festékben.

Az esztétikai kérdések azonban csak az érem egyik oldalát jelentik. Legalább ilyen lényeges, hogy a választott festék az egészségünkre se legyen ártalmas. A MAGNAT  KERÁMIAFESTÉK csak minimális mértékben tartalmaznak egészségkárosító anyagokat. A szakemberek emiatt a nappalin kívül gyerekszobákba is bátran ajánlják őket. Annál is inkább, hiszen a termékcsalád légáteresztő kivitelben készül. Ha ilyen festék kerül a gyerekszoba vagy a nappali falára, hosszú ideig nem kell a penészesedéstől tartanunk.

gyerekszoba-vilgos-sznek-magnat-ceramic-keramiafestek

 

Amennyiben saját kezűleg vágnánk bele a nappali kifestésébe, szintén érdemes a MAGNAT  KERÁMIAFESTÉK választanunk. Ezekkel a festékekkel ugyanis igazán egyszerű dolgozni: felhordás során nem fröcskölnek, miközben akár már egy rétegben is tökéletes fedést biztosítanak. Mivel igen kiadós prémium festékről van szó, anyagilag is jól járunk, ha a korszerű kerámiafestékek mellett tesszük le a voksunkat.

 nappali-magnat-ibolya-ametiszt-keramia-festek

A nappali színe rólunk mesél

A nappalink minden eleme arról árulkodik, hogy milyen személyiségek vagyunk: komolyak, bóhókásak, életvidámak vagy éppen extravagánsak. Ebben pedig az alaphangot a nappali színe adja meg. A cél mindenképp az, hogy aki belép az életterünkbe, azonnal ránk ismerjen. No, és persze az, hogy mi magunk szívesen és örömmel töltsünk időt a nappalinkban.

Érdemes tehát alaposan átgondolni, hogy milyen színkombinációval fejeznénk ki magunkat. Annál is inkább, hiszen a döntés akár hosszú évekre is szólhat, főleg a modern kerámiafestékek tartósságát ismerve!

Hírlevél

Amennyiben friss infomrációkat szeretnél kapni a szolgáltatásról, iratkozz fel a hírlevélre

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 Rendeletbe és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénybe foglalt jogszabályi kötelezettségnek való megfelelés érdekében Társaságunk a Śnieżka a www.magnatfestek.hu weblaphoz tartozó hírlevél regisztrációval kapcsolatban az alábbi Adatkezelési tájékoztatót teszi közzé.