Varázsold újjá otthonod stílusát geometrikus falfestéssel!
A falfestés ma már korántsem arról szól, hogy egyszerűen fehérre mázoljuk a falakat. A szivárvány szinte minden árnyalata elérhető, így bátran gondolkodhatunk akár merészebb színekben is. Sőt: ahhoz sem kell már ragaszkodnunk, hogy a falakat egyetlen színnel fessük le. Használjuk ki a falfestés kínálta lehetőségeket, ezekkel ugyanis teljesen átalakíthatjuk szobánk hangulatát és valóban otthonossá varázsolhatjuk azt! A falfestéssel akár az adott helyiség optikai hatását is megváltoztathatjuk, de ha túl egyhangúnak tartjuk a szobát, könnyedén feldobhatjuk annak stílusát egy meglepő színnel, vagy egy egyedi mintázattal. Erre kínál lehetőséget a geometrikus falfestés is, amelyhez adunk néhány tippet!
Hogyan újíthatjuk meg a helyiséget egy falfestéssel?
Van, aki számára a megújulást, másnak a költözést megelőző utolsó simítást jelenti, de olyan is akad, akinek csak néhány évente sorra kerülő, kötelező nyűg a falfestés. Előbb-utóbb minden házban és lakásban sor kerül rá, igyekezzünk hát a legtöbbet kihozni belőle!
Otthonunk falát időnként újra kell festeni
Bármennyire vigyázunk rá, a falak idővel összekoszolódnak, a kapcsolók és nyílászárók környéke tele lesz ujjlenyomatokkal, a leggyakrabban használt helyiségekben pedig előbb-utóbb megjelennek a foltok. Tisztasági festést 4-5 évenként javasolt csinálni.
Előfordulhat, hogy idővel valamelyik szobánk más funkciót kap, és teljesen természetes az is, hogy az idő múlásával változik az ízlésünk, netán egy-egy szín kimegy a divatból. Az otthon átalakítása költséges dolog, ám egy új festés csodákra képes.
Nem árt tisztában lenni, milyen hatást váltunk ki a falfestéssel!
Ha nem akarunk falakat bontani és építeni, egy szoba térhatását legkönnyebben festéssel alakíthatjuk át. Ha plafonunk ugyanolyan színű, mint a falak, azzal az egész szoba nagyobbnak látszódik. A sötétebb mennyezet esetén alacsonyabbnak, világosnál azonban magasabbnak érződik az adott helyiség. A merészebb falfelületek elsősorban a nagyobb szobáknak állnak jól, míg a kisebb tereknél a visszafogott pasztellszínek ajánlottak.
Kulcsfontosságú a színek kiválasztása is. A meleg színek otthonosságot kölcsönöznek a szobának, ráadásul a hőérzetünket is pozitívan befolyásolják. Játszhatunk a színárnyalatokkal és a kontrasztokkal is, ám lényeges, hogy ne zsúfoljuk túlságosan tele a szobát ezerféle színnel, az a legjobb, ha egy-két árnyalat dominál! Ha azonban túl egyhangúnak érezzük a szobát, egy-egy merész szín csodákra képes!
Ha egyedivé akarjuk tenni otthonunkat, ne csak színekben, mintákban is gondolkodjunk! A vízszintes vonalak hosszítják a szobát, a geometrikus minták pedig odavonzzák tekintetünket. Ezeket is használhatjuk arra, hogy egy egyszínű szoba hangulatát kicsit izgalmasabbá tegyük!
Geometrikus falfestés lépésről-lépésre
Előfordulhat, hogy egy szoba festését unalmasnak tartjuk, vagy úgy érezzük, ideje lenne feldobni valamilyen különlegességgel. A geometrikus minták nemcsak stílusosak, de egyediek is – válasszunk hozzánk illő megoldást!
Mit jelent a geometrikus falfestés?
A technika lényege, hogy a falat geometrikus mintázatokkal és ábrákkal dobjuk fel: ezek lehetnek egyszerűbb pontok, karikák, vonalak, vagy akár bonyolultabb, ismétlődő minták is. Engedjük szabaddá fantáziánkat: a geometrikus falfestés lényege a kreativitás és a játékosság! Nemcsak magukkal a formákkal, de azok színeivel és méreteivel is dolgozhatunk.
Mikor érdemes alkalmaznunk ezt a technikát?
A geometrikus falfestés szinte bármelyik szobát feldobhatja. Lényege, hogy odavonzza a tekintetünket és átalakítja a szoba fókuszát. Épp ezért olyan helyiségekben működik a legjobban, ahol rendezettség és egységes hangulat uralkodik – ezt tudják feldobni a geometrikus minták. Egy konyhában a polcok, konyhai gépek és felszerelések között ha nem vigyázunk, túl zsúfoltnak hathat, de egy nappaliban vagy hálószobában bármikor alkalmazhatjuk a technikát!
Milyen eszközökre van szükségünk a megvalósításához?
A geometrikus falfestés egyik legnagyobb előnye, hogy mi magunk is elkészíthetjük! Az ehhez szükséges eszközök attól függnek, milyen megoldást választunk. A legegyszerűbbek a stencilek, azaz a sablonok, amelyeket csak át kell festenünk. Hasonlóan elterjedtek a festőhengerrel felvitt minták, melyekhez csak a megfelelő hengerre van szükségünk. Ha az előre gyártott megoldások helyett valami különlegeset szeretnénk csinálni, használjunk maszkolószalagot! Ezzel különböző ábrákat vihetünk fel a falra, vagy akár aszimmetrikus módon tagolhatjuk annak felületét!
Mindezek mellett természetesen szükségünk lesz festékre is. Válasszunk olyat, ami jó minőségű és könnyen kezelhető, a fröccsenések és lefolyások ugyanis könnyen tönkretehetik az előre eltervezett mintáinkat!
Mire érdemes figyelni, hogy tökéletes legyen a végeredmény?
A tökéletes eredmény érdekében mindenképpen készüljünk elő a festésre. Tervezzük meg a mintákat, ha szimmetriára törekszünk, alaposan mérjük ki, hova visszük fel őket. A falfelületet tisztítsuk meg és portalanítsuk, hogy a festék jól megtapadjon rajta.
Gondoljuk át, milyen színeket használunk. Van, amikor jó választás egy többszínű ábrákból álló fal, míg máskor elég, ha magukkal a mintákkal viszünk újdonságot a szobába. Fontos, hogy a színeknek nemcsak egymáshoz, de a szoba többi részéhez is illeszkedniük kell. Nem érdemes túlzásba vinnünk a geometrikus mintákat: ezek leginkább akkor mutatnak jól, ha csak egy falfelületet, vagy a fal bizonyos részét fedik. Ha az egész szobát ilyenekkel borítjuk be, az inkább túlzsúfolt hatást kelt.
6 geometrikus falfestés ötlet, amit könnyedén megvalósíthatunk
A geometrikus formák régóta jelen vannak a művészetben, gondoljunk Picasso képeire, vagy a magyar származású Vasarely egyedi kompozícióira. A technika egyre népszerűbb a lakberendezés és az otthoni design területén is, íme néhány ötlet, amit mi is alkalmazhatunk.
Háromszögek
Kis háromszögekkel szinte bármelyik szobánk stílusát feldobhatjuk. A háromszögek színei lehetnek egy adott szín különböző árnyalatai is, de akár kontraszt színeket is választhatunk. Változtathatjuk a háromszögek alakját is, így kisebb, nagyobb, különböző szögű háromszögeket is felvihetünk a falra. Ha visszafogottabb designra vágyunk, akkor érdemes egy szín különböző árnyalatainál maradnunk, ez a minta szinte minden szobában remekül mutat.
Körök
A kör a szimmetria, a teljesség és tökéletesség szimbóluma – épp ezért néhány kevésbé rikító árnyalattal jól illik egy visszafogottabb nappaliban, de merészebb színekkel egy gyerekszobában is bátran alkalmazható. Festhetünk szabályos sorokban egymást követő köröket, vagy különböző méretű, egymásba vágó mintákat is. Ezeket is feldobhatjuk különböző színekkel, csak arra ügyeljünk, ne legyen belőlük túl sok, mert akkor a szobánk egy kifestőkönyvhöz hasonlít majd.
Négyzetek
Nagyobb négyzetek különböző színekkel; kisebb négyzetek szorosan egymás mellett; esetleg egy négyzet négy háromszögre tagolva, amelyben egy teljes színárnyalat megjelenik – a lehetőségek határtalanok! Engedjük szabaddá a fantáziánkat: dolgozhatunk szabályos négyzettel, de akár döntött oldalú ábrával vagy trapézzal is – válasszunk az adott szobához leginkább illőt. Érdemes ugyanakkor tisztában lenni azzal, hogy a szabályos formák tömörítik, míg az egymás követő, nyújtott trapézok megnyújtják a teret.
Sokszögek
Az egymás mellett álló, szabályos hatszögek azért is olyan jópofák, mert a méhek kaptárainak lépsejtjeit juttatják eszünkbe: ez a helykitöltésre leginkább alkalmas, legstabilabb forma, amely a természet tökéletességéről árulkodik. Az ilyen minták a falainkon is remekül mutatnak: kisebb hatszögekből alkothatunk egyetlen, nagy hatszöget, vagy különböző színekkel is feltölthetjük az egymás mellett álló mintákat. Legyen szó az előszobáról, a nappaliról vagy a gyerekszobáról, szinte bárhol alkalmazhatjuk ezeket!
3D-s formák
Ha szeretnénk valamilyen extrát vinni a falfestésbe, alkossunk háromdimenziós formákat a geometrikus mintákkal – ezek egészen biztosan oda vonzzák a tekintetet, természetüknél fogva pedig mélységet kölcsönöznek az adott felületnek. Készíthetünk egymásba vessző, hipnotikus hatású köröket, vagy háromszögekből olyan trapézformát, ami szinte kilép a falról. A négy-és sokszögű formák is könnyen új dimenziót kaphatnak, ha úgy választunk színeket, hogy azok „árnyékot vessenek”. Figyeljünk oda, hogy ne vigyük túlzásba – ez a megoldás valóban akkor működik jól, ha csak egy falfelületen alkalmazzuk.
Állatok és növények
A geometrikus formákkal nem csak absztrakt mintákat hozhatunk létre: körökből, négyzetekből és háromszögekből állatokat és növényeket is formázhatunk. Az így kifestett gyerekszoba egyszerre kelt játékos és rendezett, stílusos hatást. Legyen szó pandáról, koaláról, rókáról, vagy bármilyen halról, madárról, virág- és fafajtáról, mindegyiket könnyen felskiccelhetjük a falra sablonok segítségével!
Mint láthatjuk, a geometrikus falfestést nem csak rendkívül egyszerű megvalósítani, de szinte a végtelenségig variálható is, így mindenki létrehozhatja az ízlésének és az adott szobának megfelelő mintákat. Szánjunk időt a fal előkészítésére, a minták megtervezésére – és ne feledkezzünk meg a megfelelő festék kiválasztásáról sem. A Magnat festékei tökéletesen megfelelnek az ilyen technikához: foltállóak, könnyen felvihetőek, gyorsan száradnak, tartósak, és még környezetbarátak is – ráadásul rengeteg színben elérhetőek, így biztos megtaláljuk a tökéletes árnyalatokat!